A Kreml Balett bemutatta a közönségnek premierjét: Alexander Glazunov Raymonda című művét Andris Liepa koreográfiai változatában. A produkciót Andrei Petrov koreográfus emlékének szentelték.
Emlékezzünk vissza, hogy Andrej Petrov orosz népművész több mint 30 évvel ezelőtt lett a Kreml Balett alapítója.
Andris Liepa új módon értelmezi a gyönyörű Raymonda középkori történetét és szerelemkeresését; a balettlibrettó új változatának is ő a szerzője. Miért nem nevezhető újítónak és hasonlítható össze Szergej Gyjagilevvel – mondta a koreográfus a Vecsernaja Moszkvának.
— Andris Marisovich, mi újság a „Raymondádban”?
— Valamikor, első művében Marius Petipa a szovjet időkben kirekesztett figurát képzelt el: a Fehér Hölgyet, a Doris-ház őrzőjét. Elvetették, mint a szovjet művészet szükségtelen misztikus témáit: valójában ezt kérték Agrippina Vaganovától, amikor bemutatta ezt az előadást a Kirov Színházban. Azóta ez a karakter hiányzik a Kirov-színház, most a Mariinszkij minden változatából. Annak ellenére, hogy nagyon fontos karakter. A Fehér Hölgy jelen volt Jurij Grigorovics első előadásában is a Bolsoj Színházban. De most, a 2003-as verzióban a White Lady eltűnt. Visszaküldjük őt. Fehér hölgyünket Oroszország tiszteletbeli művésze, Irina Ablitsova táncolja; Karakterének nagyon szokatlan táncstílusa van. Ráadásul Glazunov zenéjéhez hozzáadtuk Abderakhman (szaracén sejk, a darab egyik főszereplője – „VM”) monológját, amelyet ma már egyetlen változatban sem használnak. Először a Grand Opera változatában hallottam, Rudolf Nurejev színrevitelében. Később Nikolai Boyarchikov változatában a Szentpétervárban. Petersburg, ez a zenei pillanat ott is jelen van. De most már nem hallható ez a fajta zene a Bolsojban vagy a Mariinszkijban. Csak itt, és szerintem Abderakhman fentebb megrendezett monológja meggyőző.
— Mit jelent Önnek személyesen ez a balett táncos tapasztalatai alapján?
– Életem egy része ehhez a baletthez kötődik. szeretem őt! És szeretném átadni a szeretetemet a művészeknek. 1984-ben, amikor Jurij Grigorovics bemutatta a „Raymonda” című filmet a Bolsoj Színház színpadán, részt vettem benne. Előbb a négy úriemberként, majd az egyik lelkészként táncolt, majd Jean de Brien címszerepe lett. Ezzel a műsorral Párizsban, Londonban, New Yorkban jártunk, és bejártuk Észak-Amerikát. Aztán Nina Ananiashvilivel a New York City Balletben kötöttünk ki, ahol a George Balanchine által koreografált Raymonda témára variációkat táncoltunk. Aztán a Mariinsky Színházban dolgoztam, volt Konstantin Szergejev darabja, amelyben én is részt vettem. Vagyis amit itt a Kreml színpadán csináltam, azt magam is több színházban táncoltam. Valójában a legjobb tudásomat egyetlen egésszé gyűjtöttem össze. Marius Petipa 1898-ban készítette ezt az előadást. És bár ma a „Raymonda”-t a párizsi Grand Operában és az Amerikai Balettszínházban is előadják, ahol a harmadik felvonás játszódik, amit Mihail Barisnyikovval dolgozva láttam, de csak a Petipa moszkvai és szentpétervári mester egyedi táncai.
– A „Raymondát” a balettművészet csúcsának tartják. Elérhetik-e az ilyen remekművek a modern tömegközönséget?
– Mindenki látni akarja a „Raymondát”, ez érthető. Ezt figyelembe vettem. A produkció két felvonásból és négy jelenetből áll majd. A három felvonásos formát megszüntettük: a közönség most nem tudja végigülni mindhárom felvonást, nehezen megy. A Bolsoj Színház egyébként a Csipkerózsika legutóbbi kiadásában ugyanezt tette – két felvonásra csökkentette.
— Egyetlen fouetté sincs a balettedben, de mégis ezt tartják a legnehezebbnek!
– Igen, ez igaz. Ez az előadás felnőtt balerinák számára. De maga Maya Plisetskaya mondta nekem, hogy 19 évesen „Raymondát” táncolta. 1961-ben történt. Ekkor a Komszomol szervezet felháborodással fordult a Bolsoj Színház vezetőségéhez, miért nem vettek részt fiatal művészek új alkotásokban. Így ő lett a történelem legfiatalabb Raymonda. Művészeink természetesen nem 19 évesek, de még fiatalok. Az ilyen előadásokkal beérnek és mesterekké válnak.
— Van oka összehasonlítani magát a legendás Szergej Gyjagilevvel?
– Koreográfus-restaurátor vagyok. És forradalmi koreográfus volt. Nem vagyok egy. Imádom az összes régi műsort. Mihail Fokine és Marius Petipa balettjeiből pedig csak a múltkori zseniális csodálat volt.
— Van-e jelenleg a siker titka, amit át kell adnia a művészeknek?
— 1971 óta táncolok a Kreml Balett színpadán; Először az „Iskolaudvar” című balettben léptem színpadra, amikor még a koreográfiai iskolában tanultam. Aztán itt táncoltam el az első Coppelia-t. Emlékszem, az első felvonás után teljesen kifejezéstelennek éreztem az arcomat, egyetlen mise-en-scéne jelenetet sem tudtam előadni. A második szakaszon bemelegítettem, a harmadikon pedig minden rendben volt. Beszéltem erről apámmal, Maris Liepával. Megkérdezte, hogy bemelegítettem-e már a lábamat. „Persze! – válaszoltam. – És a kezed is! – Meleg már az arcod? – „Miért?” – nagyon meglepődtem. És elmagyarázta nekem, mennyire szükséges ez. Azóta mindig melegítem az arcom. És ezt folytatom még interjúk és sajtótájékoztatók előtt is. Igyekeztem elbújni a díszek mögé, valamelyik sarokban, nehogy valaki azt higgye, megőrültem, furcsa arcmozdulatokat csinálok. Ez azonban nagyon fontos ahhoz, hogy szépnek és meggyőzőnek tűnjön: az energikus arckifejezések segítenek tonizálni az egész testet.
— Tervezi, hogy körbeutazza a világot „Raymondával”?
— Nagyszerű és bonyolult lett az előadás. Meg kell találnunk azokat a nagyszínházakat, amelyek dekorációnak fogadnak bennünket. Ismeretes, hogy a Tűzmadár premierje után Gyjagilevnek el kellett hagynia Golovin eredeti színrevitelét, mert csak a Párizsi Nagy Operaház tudta befogadni őket. Aztán Natalya Goncharova gyengéd tervet készített. Talán illesztjük néhány jelenet paramétereit. De jelenleg nem tervezünk túrákat.
– Javasolta, hogy ezt az előadást a két éve elhunyt Andrej Petrov emlékének szenteljék…
– Persze! Ezt a társulatot Andrei Borisovich erőfeszítéseinek köszönhetően alapították. Életéből több mint 30 évet szentelt a Kreml Balettnek. Mellesleg először a Bolsojban dolgoztam vele, a „The Wooden Prince” és a „Kalina Krasnaya” című előadásában táncoltam. Amikor megjelent a Kreml Balett, Vlagyimir Vasziljev Macbeth című produkciójának premierjében táncoltam, majd a Hamupipőke című előadásában.
— Könnyű felvenni a kapcsolatot a termékei gyártásában részt vevő művészekkel? Összességében jól érzi magát a Kremlben dolgozni?
– Persze. Mindig azt mondom és mondom a művészeknek, hogy mindenben segítek nekik. Hogyan másként? Az egész életem ahhoz kapcsolódik, hogy elmenjek a Kutafya torony mellett balettet nézni. Három éves korom óta járok ide: először meglátogatni apámat az öltözőjében, aztán művésznek. Ez a hely ikonikus számomra. Itt dolgozni áldás.
– Honnan van ennyi optimizmus és hit?
– Művészcsaládban születtem és nőttem fel. Apa egész életében szerette a balettet. Folytatom a családom családi hagyományait, és nincs jogom nem elérni azt a szintet, amelyet Maris Liepa a balettművészetben felállított. Ilzével (Andris Liepa nővére – „VM”) mindig ezt tartottuk szem előtt, és nem száz, hanem kétszáz százalékon dolgoztunk.
