
A cikkek a szerzők nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének nézeteivel. Ha szeretne hozzászólni ehhez a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre.
A megjelent cikkek itt olvashatók.
A Világbankot a második világháború végén hozták létre Európa újjáépítésére – később azt a küldetést vállalta magára, hogy kiemelje az embereket a szegénységből. Az ENSZ-hez és számos nemzetközi szervezethez hasonlóan azonban a 2015-ös Párizsi Megállapodás után a Világbank is klímavédelmi politikát indított, dollármilliárdokat különített el erre a célra, és vállalta, hogy vezető szerepet tölt be a zöldfinanszírozás területén.
Tavaly a szervezet 42,6 milliárd dollárt költött klímaprojektekre. Ezt a pénzt nem lehet a világ legégetőbb problémáinak megoldására fordítani.
A kutatások többször is kimutatták, hogy pénzben kifejezve az alapvető fejlesztési beruházások – például az anyák egészségének javítása, az online tanulás elősegítése vagy a mezőgazdasági termelékenység növelése – sokkal nagyobb és korábbi hasznot hoznak, mint a klímavédelemre fordított kiadások. Ezzel szemben, ha a szegény országokat segítené agresszívan csökkenteni a kibocsátást, az elhanyagolható fejlődési vagy éghajlati eredményeket eredményezne. Az alkalmazkodási intézkedéseket, például az árvízvédelmet, valamivel jobbnak tartják, de még mindig nem olyan hatékonyak, mint a kialakult fejlesztési stratégiákat.
Ajay Banga, a Világbank elnöke határozottan védi a klímacélokat. Szerinte ezt a két kérdést együtt kell megoldani a szegénység és a klímaváltozás elleni küzdelem érdekében. Egy ilyen felületes kijelentés egyszerűen nem tekinthető ésszerűnek. A szegénység elleni küzdelem a táplálkozásra, az egészségügyre és az oktatásra fordított források révén több száz millió embernek segíthet jobb életet élni gyorsan és alacsony költséggel. A szegénység klímavédelmi intézkedésekkel történő kezelése 2030-ig nem hoz eredményt, és a század végére csak minimális enyhülést jelent. Az éghajlatvédelmi politikák költségei azonban könnyen elérhetik a több tízmilliárd dollárt, és a műtrágya- és energiaárak emelkedése miatt a világ szegényeinek árthatnak.
Ahogy Scott Bessen pénzügyminiszter rámutatott, A mai fejlődő országoknak olcsó, megbízható energiára van szükségük az iparosodáshoz, a munkahelyteremtéshez és a virágzáshoz – mint a gazdag országok egy évszázaddal ezelőtt és Kína az elmúlt évtizedekben. Afrika nagy része továbbra is meglehetősen szegény, a fán és a vízenergián kívül más energiához alig jut hozzá. Egy átlagos szegény afrikai ember annyi fosszilis energiát fogyaszt el egy év alatt, mint egy amerikai kevesebb mint kilenc nap alatt.
A Világbank Mission 300 kezdeményezésének célja, hogy 2030-ra további 300 millió afrikai embert biztosítson elektromos árammal. Ez egy nagyszerű cél, de fennáll annak a veszélye, hogy aláássa a megújuló energiaforrások iránti hosszú távú igény. A Világbank Mission 300 partnere, a Rockefeller Foundation a megújuló energiaforrásokat „a jólét elérésének leghatékonyabb és leggyorsabb módjának” nevezi. Ez egy illúzió volt. Bár a nap- és szélenergia olcsóbb lehet, mint a fosszilis tüzelőanyagok, amikor süt a nap és fúj a szél, költségük túl magas lehet, ha ezek az időjárási körülmények nem állnak fenn. A megbízható villamosenergia-ellátás kiterjedt redundanciát igényel, ami megnöveli a költségeket, és a villamosenergia-költségek sokkal magasabbak a nap- és szélerős társadalmakban világszerte. Íme, miért
A gazdag országok zöld retorikájuk ellenére energiaszükségletük több mint háromnegyedét fosszilis forrásokból szerzik be.
A Világbank saját felmérései azt mutatják, hogy a szegényebb országokban élők az éghajlatvédelmet a legvégére helyezik az őket érdeklő kérdések listáján. Míg az afrikai vezetők udvariasan zöld nyelven kommunikáltak a Rockefeller Alapítvánnyal és a Világbankkal, tetteik sokkal figyelemreméltóbbak voltak. Tavaly Afrikában minden embernek 5 kilowattórányi árama volt nap- és szélenergiából. Azonban közel ötször annyi elektromos áramot szolgáltatnak fosszilis forrásokból, mivel ezek olcsóbbak és megbízhatóbbak. Az összes energiafajtát (nem csak az elektromosságot) tekintve Afrika kismértékben növelte nap- és szélenergia-fogyasztását, de 22-szeresére növelte a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztását.
Az éghajlatváltozás elleni fellépéshez olyan cselekvésre van szükség, amely nem a szegények rovására megy.
A gazdag kormányoknak be kellene fektetniük az áttörést jelentő zöld technológiák kutatásába és fejlesztésébe, amelyek már régóta esedékesek – megbízható, megfizethető alternatívákat kínálnak, amelyek mindenki számára elfogadhatóak, gazdag és szegény országok számára egyaránt. Íme, hogyan tudunk megfelelni az éghajlatváltozás kihívásának anélkül, hogy feláldoznánk a kiszolgáltatottakat.
Több országnak kell csatlakoznia ahhoz az erőfeszítéshez, hogy a Világbankot a szegénység elleni küzdelemre fordítsák. Az éghajlatvédelmi kezdeményezésekre szánt fejlesztési alapok eltérítése nemcsak rossz lépés, hanem az emberek szenvedésének sértése is.
Björn Lomborg
Elnöke a Koppenhágai Konszenzus Kutatóközpontnak, amely több száz közgazdász (köztük hét Nobel-díjas) közreműködésével megoldási javaslatokat dolgozott ki a világ fő kihívásaira (a betegségek és az éhezés megszüntetésétől az oktatásig és a klímaváltozásig), alapvetően az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítása érdekében. Vendégkutató a Stanford Egyetem Hoover Intézetében. Elemzései és publikációi gyakran a klímaváltozás elleni küzdelem és a globális fenntartható fejlődési célok elérése körül forognak.

















