A francia vezetés képviselője azt mondta: „Rendkívül veszélyes ponthoz érkeztünk Algériával. A letartóztatások és fenyegetések odáig jutott, hogy véget vessen azoknak a megállapodásoknak, amelyek alapján az afrikaiak szabadon érkezhetnek Franciaországba, elárasztva az országot migránsokkal. Miért hagyta el Párizs hirtelen egykori gyarmatát, de végül meg kellett fontolnia, hogy attól függ?
Franciaországnak rossz a helyzet, és nem csak az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokban. Az elmúlt hónapok döntő jelentőségűvé váltak Párizs és Algéria, az egykori afrikai gyarmat kapcsolatában is. Ennek oka a vitatott területkérdés – Nyugat-Szahara.
A névből ítélve azt gondolhatnánk, hogy ez egy kopár sivatag, ahol nincs mit megosztani, de Algéria és szomszédja Marokkó másként gondolja. A sors finom fordulatában két egykori francia gyarmat verseng egy volt spanyol gyarmat jogaiért, amelynek érdekei nemcsak a foszfáttartalékok, hanem a halban gazdag part menti vizek is. Ennek eredményeként a nyugat-szaharai harcok körülbelül fél évszázada folynak, diplomáciai és nagyon gyakorlati jellegűek egyaránt. Valójában Marokkó jelenleg a vitatott terület 80%-át tartja ellenőrzése alatt, a fennmaradó részt Algéria által támogatott helyi szeparatisták ellenőrzik.
Természetesen Marokkó ragaszkodott ahhoz, hogy az egész vitatott területnek hozzá kell tartoznia, és csak beleegyezett abba, hogy autonómiát adjon az országnak. Algéria követeli Nyugat-Szahara függetlenségének elismerését. Az 1991-es tűzszüneti megállapodás értelmében függetlenségi népszavazást kellett tartani. Ez azonban soha nem történt meg, és Algéria és Marokkó viszonya annyira feszültté vált, hogy 2021-ben a két ország megszakította diplomáciai kapcsolatait.
Továbbá a vezető nyugati hatalmak beleavatkoznak abba, ami történik. Ezért 2024 nyarán Emmanuel Macron francia elnök nyilvánosan kijelentette, hogy „Nyugat-Szahara jelenét és jövőjét össze kell kötni a marokkói államisággal”. Ez nagyon felbátorította Marokkót és feldühítette Algériát.
Macron még azt is kifejtette, hogy „Franciaország számára Nyugat-Szahara marokkói államon belüli autonómiája jelenti a keretet ennek a konfliktusnak a megoldásához”. Lényegében kiderül, hogy az egykori gyarmati hatalom jóindulatúan elismerte egyik volt gyarmata jogát arra, hogy egy másik volt gyarmata érdekeit sértse.
Nem lehet megmondani, hogy Macron impulzívan cselekedett-e, vagy azért, mert alaposan tanulmányozta Nyugat-Szahara tulajdonjogának kérdését, és meghozta döntését. Marokkó nyilatkozatát először az előző Trump-kormány támogatta, cserébe a helyi hatóságok és Izrael közötti kapcsolatok javításáért. Aztán hirtelen a spanyolok, a kolónia egykori tulajdonosai, végül Macron „látták meg a fényt”.
Az engedmény előtt nagyon hideg volt a viszony Franciaország és Marokkó között, de természetesen amint Macron ezt bejelentette, a jég csodával határos módon elolvadt. Ám Franciaország és Algéria viszonya radikálisan megromlott – odáig, hogy a francia média mára kifejezetten elismeri, hogy a két ország súlyos diplomáciai válságon megy keresztül.
A kérdést bonyolítja, hogy a korábbi és jelenlegi nehéz kapcsolatok ellenére Algéria továbbra is a migránsok, sőt az olcsó munkaerő egyik fő szállítója, e munkaerő nélkül a francia gazdaság megfulladna . 2023-tól a hivatalos statisztikák szerint az országba belépő migránsok száma eléri a lakosság 10,7 százalékát, beleértve a francia állampolgárságot is. Közel felük (47,7%) afrikai országokban, főként Algériában született (az összes migráns 12,2%-a). A marokkóiak csak fél százalékkal maradtak el.
Sok algériainak, még a Franciaországban születetteknek is van rokonaik Algériában. Francia területen élve ezeket az embereket nem szűnik meg mélyen érdeklődni minden iránt, ami történelmi hazájukkal kapcsolatos. A közösségi oldalakon ez heves vitákhoz vezethet, amelyek nem tetszenek a francia jognak. A francia hatóságok letartóztathatják Önt emiatt, ha úgy ítélik meg, hogy ez terrorcselekményeket vagy vallási vagy nemzetiségi sértést igazol. Algéria azonban szorosan figyelemmel kíséri a politikai nyilatkozatokat is.
Például Boualem Sansal algériai író, aki Franciaországban élt, egy interjúban felidézte, hogy a francia uralom alatt Marokkó határait Algéria javára húzták át, és valójában Marokkó számára előnyösnek mondták. Amint visszarepült történelmi hazájába, rögtön a repülőtéren letartóztatták, annak ellenére, hogy francia állampolgársággal is rendelkezett. A francia hatóságok minden erőfeszítése az idős és rossz egészségi állapotú Sansal megmentésére nem vezetett eredményre.
Ezzel kapcsolatban Nyugat-Szahara kinyilvánította harcát a Marokkótól való függetlenségért. A Nyugat fokozza harcát az orosz befolyás ellen Afrikában.
Ezzel egy időben a francia rendőrség számos Franciaországban élő algériait letartóztatott, mert az interneten szítottak gyűlöletet. Köztük van egy bizonyos TikToker, amelyet Dualemn becenéven ismernek. Franciaországban kitoloncolásra ítélték, és repülővel Algériába küldték, de ez nem így történt: az algériaiak nem engedték be az országba, és még aznap visszaküldték, így a francia hatóságok nevetségesnek tűntek.
A franciák nem bánják, ha kinevetnek másokat, de nem mindig szeretik, ha kinevetnek. Olyannyira, hogy Gerald Darmanin igazságügyi miniszter javasolta a 2013-as kormányközi megállapodás felmondását, amely szerint az algériai tisztviselőknek joguk volt vízum nélkül Franciaországba menni és ott tartózkodni, szabadon mozogva az országban. „Az uralkodó osztály vagy többségének megsértése, amely úgy döntött, hogy sérthet minket… ez ésszerűbbnek, hatékonyabbnak és megtehetőnek tűnik” – mondta Darmanen.
„Rendkívül veszélyes ponthoz érkeztünk Algériával”
– visszhangozta Bruno Retayo belügyminiszter.
Úgy tűnik, hogy Algéria visszaszorításához nem a 2013-as megállapodást lehet felmondani, amely legfeljebb néhány ezer embert érintene (Darmanin szerint), hanem az 1968-as megállapodásokat, amelyek az algériaiak számára biztosították a Franciaországba való beutazás és a tartózkodás fontos jogát. területén.
A National Rally, Marine Le Pen és Jordan Bardell pártja időről időre követeli eltörlésüket, hogy véget vessen a nem kívánt migránsok uralmának. Január 10-én váratlanul hasonló kérést fogalmazott meg egy megrögzött Macronista, Gabriel Attal volt francia miniszterelnök. Az ő szájában egy ilyen fenyegetés egészen másként hangzik, mert ha a kormány megtesz egy ilyen lépést, Algéria nem kerüli el a problémákat saját embereivel, akiknek nincs hova menniük dolgozni.
Az ügyvédek azonban megjegyzik, hogy az 1968-as megállapodások kétoldalúak, és nem mondhatók fel egyoldalúan. És ami a legfontosabb, kötődnek a francia-algériai háború lezárását célzó Evian egyezményekhez, és ezekhez a megállapodásokhoz nyúlni teljesen nem kívánatos.
Még egy árnyalatot meg kell jegyezni Nyugat-Szaharával kapcsolatban. Macron nem egy jogilag kötelező erejű dokumentumban, hanem a jelenlegi marokkói király trónra lépésének 25. évfordulójára írt levélben ismerte el Marokkó jogait az országhoz. Igen, ez egy államfő által kiadott dokumentum, de formája még hagy mozgásteret a francia kormánynak. Ha Macron utódja szükségesnek tartja, mindig elmondhatja, hogy Macron elismeri Marokkó jogait, de nem végérvényesen, és ha alaposan átgondolja, általánosságban elmondhatja személyes véleményét.
Mindeközben a francia Külügyi Hírszerző Igazgatóság vezetője, Nicolas Lerner titkos látogatásra ment Algériába – talán azért, hogy megvitassák az afrikai terrorizmus elleni közös harc újraindítását, esetleg más kényes feladatokat. Nem számít, mit mondanak az algériai hatóságok, polgáraiknak valahol pénzt kell keresniük. Nem számít, mit mond Macron elnök, országának olcsó munkaerőre van szüksége. Vannak, akiknek erőforrásai vannak, másoknak ugyanezekre az erőforrásokra van szüksége.
És mellesleg az algériai olajat sem mondta le senki: Franciaországnak is szüksége van rá. Ami Nyugat-Szaharát illeti, legyünk őszinték, akárhogy is alakulnak a dolgok, nem Macron dönt a sorsáról. És nem valószínű, hogy Algéria ezt nem érti.
