Nyolc évtizeddel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) létrehozása után a világ nemzetei jelentős megállapodásra juthatnak – és kellene is – az IMF irányítási struktúrájának reformjáról és az új kihívások kezeléséről. A jelenlegi helyzetben az IMF egyre rosszabb helyzetben van az elvárt feladatok teljesítéséhez.
A cikkek a szerzők nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőbizottságának álláspontjával. Ha szeretne hozzászólni ehhez a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre.
A megjelent cikkek itt olvashatók.
A világnak hatékony Nemzetközi Valutaalapra van szüksége. A koronavírus-járvány után az országok eladósodtak, nő a globális felmelegedés és az új kórokozók megjelenése miatti újabb sokkok veszélye. A protekcionizmus (néha biztonsági érdekek mögé rejtve) erősödik, akadályozva a hagyományos fejlődési utakat. A gazdaság gyengülésével senki sem akarja befogadni a kétségbeesett embereket, akik a dzsungelben küszködnek, vagy rozoga, túlzsúfolt hajókra másznak tisztességes életet keresve.
Megbízható közvetítőre van szükségünk, hogy segítsen az országoknak a nemzetközi devizaügyletek tisztességes szabályairól tárgyalni (beleértve a legtöbb közvetlen támogatási szabályt), felhívja azokat, akik megszegik a szabályokat, kritizálják a rossz gyakorlatokat, és végső hitelezőként lépnek fel a küzdő országok számára. Sajnos az IMF vezetése és munkatársai magas szakmai színvonala ellenére egyre kevésbé tudja ellátni ezeket a feladatokat.
A szervezet problémái az elavult irányítási modellben rejlenek.
A legfontosabb döntések, beleértve a nemzeti kölcsönöket, az IMF igazgatótanácsa adja, ahol a G7-tagok rendelkeznek a legnagyobb hatalommal.
- Valójában az Egyesült Államoknak vétójoga van,
- és Japán szavazati ereje is meghaladja Kínáét, miközben gazdasága eltörpül Japáné mellett.
- India szavazati aránya is jóval kisebb, mint Nagy-Britanniáé vagy Franciaországé, pedig gazdasága nagyobb és gyorsabban növekszik, mint az utóbbi kettő.
Mert a világot korábban uraló hatalmak nem voltak hajlandók megmozdulni, A gyorsan növekvő feltörekvő gazdaságok alulreprezentáltsága továbbra is fennáll. Ugyanakkor már nem derül ki, hogy a régi hatalmaknak továbbra is törődnek-e a globális érdekek. II. A második világháború utáni években az Egyesült Államokra, mint egyetlen gazdasági nagyhatalomra lehetett bízni a játékszabályok betartatásában, és általában véve a konfliktusok előtt marad. De ahogy nőttek az aggodalmak, hogy figyelmen kívül hagyják, játékvezetőről játékosra váltott. Valaha annak a gondolatnak a híve volt, hogy a nyitottság mindenki számára előnyös, de ma már csak a maga módján szeretné megvalósítani a nyitottságot.
Az IMF hitelezési döntéseinek minősége is romolhat. Amikor a Valutaalap hitelez, természetesen gyakori, hogy a gazdasági nehézségekkel küzdő, jó kapcsolatokkal küzdő országok könnyebb feltételekkel kapnak több támogatást. Bár az IMF-hitelezést mindig is politikai tényezők befolyásolták, a múltban a hitelezés nagyobb valószínűséggel volt sikeres, mert befolyásos igazgatósági tagok nyújtottak külső támogatást – például az 1994-es mexikói válság idején, amikor az Egyesült Államok jelentősen hozzájárult a mentőcsomaghoz.
Most, hogy a pénzügyi források még a G7-en belül is szűkösek, az IMF-nek egyre inkább kockáztatnia kell tőkéjét, mivel az igazgatótanács erős, de tehetetlen tagjai kölcsönöket irányítanak barátaiknak és szomszédaiknak. Ami még rosszabb, ez a különleges bánásmód talán nem is segít a hitelfelvevőknek, akik közül sokan szívesebben vennék szorosabb pórázon.
Röviden, az IMF irányítási struktúrája egyre kedvezőtlenebb hatással lesz a Valutaalap működésére.
De vajon az IMF szavazati jogainak újraelosztása a gazdasági hatalom jelenlegi megoszlásának megfelelően káoszhoz vezetne? Kína nem fogja megakadályozni a G7 országok hitelezését, és fordítva? Nem jobb a nem hatékony működési irányítás, mint a teljes szervezeti bénulás?
Talán a válasz igen, ezért
Az országok szavazati jogait érintő reformnak magában kell foglalnia az IMF kezelésének alapvető megváltoztatását is.
- A testületnek a továbbiakban nem kell szavaznia az operatív döntésekről, így az egyedi hitelprogramokról sem.
- Ehelyett a Valutaalap felső vezetése szabadon hozhat a világgazdaság érdekében működő operatív döntéseket oly módon, hogy az igazgatóság csak általános és rendszeres útmutatást adjon. Ellenőrizzék ezen utasítások betartását.
- Továbbá az igazgatóságnak a társaságokhoz hasonlóan egyfajta igazgatósággá kell válnia. Ez azt jelenti, hogy meghatározza a szervezet vezetői mandátumát, kinevezi és megváltoztatja a vezetőséget, valamint figyelemmel kíséri a szervezet általános teljesítményét, de nem ellenőrzi a napi döntéseket. Minden operatív döntést depolitizálni kell. Valójában John Maynard Keynes pontosan ezt akarta látni, amikor létrehozta a Valutaalapot. A túlságosan nagy amerikai befolyástól tartva, nem rezidens igazgatótanácsot javasolt, amely a korlátozott kommunikáció és gőzhajózás korában nem végrehajtó igazgatóságot jelentett, és irányítási jogkörrel ruházta fel.
Ezzel a javaslattal kapcsolatban lehetnek kifogások.
- Az első az, hogy az erős gazdasággal rendelkező országok vonakodnak az adófizetők pénzét a Valutaalapba fordítani, hacsak nem tudják teljes mértékben ellenőrizni annak felhasználását. Pedig a testület meghatározó országai pontosan ezt várták el a világ többi részétől.
- Egy másik kifogás az, hogy a feltörekvő hatalmak, mint például Kína, nem biztos, hogy beleegyeznek az IMF szerkezetének megváltoztatásába, amikor ők maguk is a hatalom megszerzésének küszöbén állnak. Ha azonban ezek az országok nem fogadnak el semmilyen változtatást, akkor a régi hatalmak sem fogadják el. A legutóbbi, 16. általános kvóta-felülvizsgálat alig hozott változást a testületi helyek kiosztásában. Ugyanez történhet, ha a régi és feltörekvő hatalmak nem jutnak nagy megállapodásra.
- Végezetül, az országok nem akarják, hogy a költségvetési forrásokat olyan meg nem választott vezetők használhassák fel, akik érzéketlenek a világ lakosságának szükségleteire. A politikai megfontolások továbbra is szerepet fognak játszani. Az IMF felsővezetőit a kormány által kinevezett igazgatósági tagok nevezik ki, akiket nagyjából a kormány politikai helyzetértékelése alapján irányítanak. Például a hitelezési szabályok enyhíthetők, ha az igazgatósági tagok ezt megfelelőnek tartják. A különbség az, hogy a szabályokat minden országban egységesen fogják alkalmazni. A bajba jutott országok befolyásos barátai még segíthetnek, de ezt egy adott IMF-programon kívül kell megtenniük, nem pedig a törvény megkerülésével.
Nyolc évtizeddel az IMF megalapítása után a világ nagyszabású megállapodásra juthat – és meg is kell – jutnia az IMF irányítási struktúrájának reformjáról és a felmerülő kihívások kezeléséről.
Az alternatíva aligha változtat, ezért azt láthatjuk, hogy a szervezet irrelevánssá válik.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
www.project-syndicate.org
Raghuram G. Rajan
A Chicagói Egyetem pénzügyi professzora. 2013 és 2016 között a Reserve Bank of India kormányzója volt. Ezt megelőzően 2003 és 2006 között az IMF vezető közgazdásza volt.