Donald Trump elnök vasárnap Kuala Lumpurba látogatott, ahol részt vett az Egyesült Államok és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) 13. éves találkozóján. A Fehér Ház utazásról közzétett „adatlapján” szerényen ezt közölték „Békét és jólétet hoztak egy történelmi napon” békeszerződést írtak alá Thaiföld és Kambodzsa között, kereskedelmi megállapodást Malajziával és Kambodzsával.
Ez az első találkozó az ASEAN és az Egyesült Államok között Trump úr második ciklusának kezdete óta. Az amerikai elnök mindeddig nem fordított különösebb figyelmet erre az országcsoportra. Ez csak kis mértékben változott július környékén, amikor Thaiföld és Kambodzsa között kitört a határkonfliktus, amelyben közel 40 ember halt meg. Trump felhívta a két ország vezetőit, és azzal fenyegetőzött, hogy felfüggeszti a kereskedelmi tárgyalásokat, ha nem hagyják abba a harcot.
Kambodzsa a béketárgyalásokban betöltött szerepéért Nobel-díjra jelölte az elnököt, nem sokkal később pedig arról számoltak be, hogy az országra kirótt „viszonossági” vámokat a korábbi 49 százalékról 19 százalékra csökkentik.
Azokban a hetekben a régióban Malajzia és Thaiföld is igyekezett csökkenteni a rájuk kivetett vámokat a korábbi 24 és 36%-ról 19%-ra.
Mindez kulcskérdés a térség országai számára, ahol az elnök vámháborúja különösen súlyos csapást jelent. A fenti százalékból jól látható, hogy az első bejelentések alapján a délkelet-ázsiai országokat érik az egyik legmagasabb „büntetés”. „A vámok határozottan befolyásolták Amerika Délkelet-Ázsiáról alkotott képét” – mondta a múlt héten Lawrence Wong szingapúri miniszterelnök a Financial Timesnak.
Hogy a kapcsolat nem teljesen felhőtlen, azt jelzi, hogy Malajzia miniszterelnöke, Anwar Ibrahim azt is megengedte magának a Trumppal kötött kereskedelmi megállapodás vasárnapi aláírását követő sajtótájékoztatón, hogy a ingerült vezetőt azzal ugratja, hogy:
Sok közös van bennünk – én börtönben voltam, te pedig majdnem ott voltál.
Ráadásul az a tény, hogy a hétvégén megkötött megállapodás sokkal kedvezőbbnek tűnik az Egyesült Államok számára, mint tárgyalópartnerei, állhat a kötekedés hátterében. A megállapodás részeként az Egyesült Államok vámmentes hozzáférést biztosít bizonyos termékekhez. A Bloomberg Economics becslése szerint még ha Washington megadná is az összes lehetséges mentességet a potenciális engedmények listáján, az importjának egy elenyésző részét érintené: Kambodzsa esetében kevesebb mint 1%, Malajzia esetében 3%, Thaiföld esetében 3,5% és Vietnam esetében 2,7%.
Ezzel szemben a megállapodás értelmében Washington általánosságban szélesebb körű piacra jutást tesz lehetővé termékei, különösen a mezőgazdasági, energia- és repülőgépexport számára, valamint a régió kulcsfontosságú nyersanyagaihoz való hozzáférést.
A tárgyalók megállapodtak abban, hogy sok nehéz dolgot megtesznek. És miért váltani? Ez egy kicsit rejtély
– értékelt Deborah Elms, a Hindrich Alapítvány kereskedelempolitikai vezetője.
Nagy hatalmi harc
Azonban nem Trump az egyetlen, aki a napokban Kuala Lumpurba látogat. Kedden jelentették be, hogy Li Xiang kínai miniszterelnök új megállapodást írt alá az ASEAN-országokkal is. A blokk legnagyobb kereskedelmi partnere Kína, A két ország közötti kétoldalú kereskedelmi érték tavaly elérte a 771 milliárd dollárt.
A szingapúri miniszterelnök elmondta, hogy a jelenlegi megállapodás a korábbi megállapodás frissített változata, amelyről a felek 2022 végén kezdtek tárgyalni. A kibővített megállapodás „tovább lebontja a kereskedelmi akadályokat, erősíti az ellátási láncok összekapcsolhatóságát, és lehetőségeket nyit a jövőbeli növekedési területeken”.
Bár a legtöbb ember valószínűleg nem gondolná Kuala Lumpurt vezető diplomáciai központként, nem véletlen, hogy Malajzia fővárosa néhány nap alatt diplomáciai központtá vált.
Li Xiang a megállapodással kapcsolatban például hangsúlyozta, hogy fel kell gyorsítaniuk a kereskedelem és a befektetések liberalizációját, valamint meg kell erősíteni az együttműködést.
A beszéd összhangban van azzal a tendenciával, hogy Kína a szabad kereskedelem támogatójaként próbálja magát feltüntetni,
annak ellenére, hogy a múltban nem tartották különösebben a liberalizáció úttörőjének, és továbbra is fegyverként használta a ritkaföldfémek exportjának korlátozását. Ez persze nem meglepő, hiszen az USA-val vívott vámháború időszakában különösen fontos, hogy az ország piacot biztosítson hatalmas termelési kapacitásainak, ami a délkelet-ázsiai országokkal való kapcsolatok jelentőségét is növeli.
Ezt egyértelműen bizonyítja, hogy néhány nappal a jelentősebb amerikai vám-bejelentések után Hszi Csin-ping személyesen járt Vietnamban, Malajziában és Kambodzsában, és ahogy a Financial Times felfedezte, a vietnami médiában írt cikkében hangsúlyozta, hogy „a kereskedelmi háborúnak és vámháborúnak nincsenek nyertesei, a protekcionizmus nem vezet sehova. Folytatjuk a barátság és a partnerség építésének politikáját a szomszédos országokkal”.
Az alku művészete
Kína csendes építőipari tevékenysége éles ellentétben áll a közelmúltban lezajlott események sorozatával, amelyek során az Egyesült Államok megsértette a régió országainak érdekeit. Az áprilisi vámáru-nyilatkozatok alapján a régió országaira a legmagasabb vámtarifák számítanak, bár a fent részletezettek szerint ezek jelentősen mérséklődhetnek, de a bizalom károsodását nem könnyű leküzdeni.
Ha az általános tarifa önmagában nem elég ahhoz, hogy fejfájást okozzon, az Egyesült Államok intézkedéseket fog hozni az átrakodási tevékenységek visszaszorítására. Ez a jelenség, amelyet talán átrakodásnak is lehet fordítani, azt jelzi, hogy a kínai termékeket gyakran délkelet-ázsiai országokon keresztül szállítják Kínába anélkül, hogy ott ténylegesen hozzáadott értéket adnának. Ennek a műveletnek az a célja, hogy elkerüljék a Kínára kivetett magasabb vámokat azáltal, hogy az ASEAN országok egyikét jelölik ki származási helyként. Az Egyesült Államok 40%-os büntetővámokkal fenyegeti az átrakodásban érintett exportőröket az így átcímkézett termékeikre. Bár a fenyegetés pénzzé tételének módja továbbra is tisztázatlan, maga a tény elég ahhoz, hogy a régió befektetőit átgondolják. Sok vállalkozás alkalmazza a „Kína plusz egy” stratégiát amellyel Kínától eltérő országban hoznak létre termelési kapacitást, hogy minimalizálják az egy országgal kapcsolatos kockázatokat, Ezt a modellt magas adók fenyegetik.
Nem váltott ki pozitív visszhangot az sem, hogy Donald Trump jelentősen csökkentette a nemzetközi segélyekért felelős amerikai ügynökség, a USAID forrásait. Tavaly az ügynökség több mint 837 millió dollárt költött a régió országainak olyan célokra, mint a malária elleni küzdelem és a taposóaknák eltakarítása. A program évtizedek óta hozzájárult a jó kapcsolatok és az Egyesült Államok befolyásának fenntartásához.
Parag Khanna geopolitikai stratéga a Financial Times számára 2017-ig, Trump első ciklusának kezdetéig követte nyomon Dél-Ázsia Egyesült Államokba vetett bizalomvesztésének kezdetét. Ez akkor történt, amikor Trump visszavonta az Egyesült Államok tagságát a Transz-Pacific Partnerség szabadkereskedelmi övezetében.
A 12 tagot számláló Trans-Pacific Partnership tervezet kidolgozása és tárgyalása 10 évbe telt, de Trump hivatalba lépése után 100 órán belül lemondta azt.
Az is emlékezetes, amikor a jelenlegi elnök konfliktust okoz azokkal az emberekkel, akiket kulcsfontosságú kormányzati pozíciókra jelöl ki – gondoljunk csak arra, hogy Kennedy-t jelölik ki egészségügyi miniszternek, vagy Pete Hegseth-et nevezik ki a Pentagon élére. Nem különbözik attól, hogy egyes ASEAN-országokban nagykövetként szolgál.
Trump például egy csontkovács golfozó cimboráját jelölte ki az Egyesült Államok szingapúri nagykövetének, aki a kinevezési meghallgatásán először azt jósolta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi többlete Szingapúrral 2024-re 29, majd ötszöröse lesz a ténylegesnél.
Arra a kérdésre sem tudott válaszolni, hogy támogatja-e azt a tervet, hogy 10%-os adót vetjenek ki erre a délkelet-ázsiai országra. Ráadásul nem ő az egyetlen jelölt, aki sokak figyelmét felkeltette, a malajziai nagykövettel kapcsolatban is felmerültek aggodalmak.
Merre billen az egyensúly?
Az USA és az ASEAN közötti feszült kapcsolat ellenére továbbra sem valószínű, hogy a délkelet-ázsiai országok azonnal és határozottan Kína karjaiba hulljanak. Egyrészt a blokk számos tagjának területi vitája van Pekinggel a Keleti-tenger használata miatt, ami megnehezíti a békés együttműködést. Másrészt a két hatalom már régóta próbálja meggyőzni a térség országait, hogy kötelezzék el magukat utasításaik lehető legnagyobb mértékű végrehajtása mellett, de stratégiai távolság jellemző.
Trump elnök tettei még mindig nagy veszélyt rejtenek magukban. A két vezető gazdaság közötti kötéljárás egyre nehezebbé válik. A növekvő geopolitikai feszültségek korszakában egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy meddig lehet jó kapcsolatot fenntartani mindkét pólussal –
és a kérdés motoszkálhat a délkelet-ázsiai országok vezetőinek fejében: kit választanak, ha megtörik a kenyeret?
